
Tanulóim mondták
Rengeteg partneremnek segítettem már elsajátítani nyelvet és felkészülni a nyelvvizsgára!
Légy te a következő! Jelentkezz bátran!

Az órákon barátságos közeg várt minden alkalommal. 😊Segítőkészség,gyakorlatias órák és egy kis tanulás. Nem is kell más a sikerhez! 😉

Mikor elkezdtük az oktatást Kriszta tartott egy bemutató órát hogy mire is kell számítani, mennyi idő kell a nyelv elsajátítására. Az oktatás rugalmasan ment, heti kétszer 2 órát tartott. Az órák jó hangulatban teltek. Kriszta nagyon felkészült, anyanyelvi szinten beszéli a lovári nyelvet. Akinek szükséges külön óra keretében is foglalkozik vele.

A felkészítés alatt a hangulat baráti, nem kellett aggódnom ha hibáztam vagy nem tudtam valamit, mindig támogató és segítő magyarázatot kaptam. Az oktatás előre megtervezett, az alapokra építkező jellegű. Közösen dolgoztunk a tanárral, kérdéseimre egyből választ kaptam így könnyebb és hatékonyabb volt a nyelv elsajátítása. Az előző óra anyagai be voltak építve az aktuális órákba, sokat ismételtünk és ez segített a szavak és a nyelvtani rész könnyebb megtanulásában. A felkészítő tanár magas szintű szakmai tudással rendelkezik, kedves, segítőkész és motiváló a tanulásban.

Krisztit nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy lelkiismeretes, közvetlen, de következetes és profi nyelvtanárt keres! Jómagam is nyelvtanár vagyok, így kritikus szemmel vizsgálva is bátran ajánlom mindenkinek a tanfolyamait! Dinamikus, rugalmas a tanítási stílusa, és ráadásul nagyon élvezetesek az órái! Csak ajánlani tudom!

Megbízható, próbálja úgy szervezni az órákat, hogy mindenkinek jó legyen! Nagyon jól tanít, ha valamit nem értesz többször is elmagyarázza, addig, ameddig meg nem érted. Szerintem a legjobb lovári tanárnő, előtte sajnos beleestem egy hibába és máshoz mentem, hát ég és föld! Míg az előzőnél semmit nem értettem és nem is magyarázott, ő megtanított 3 hónap alatt mindenre! Sajnos a pandémia miatt online működött az utolsó 1 hónap, de le a kalappal, mert online óra alatt is rengeteget tanultam Tőle. És ami a legjobban tetszett, hogy mindig volt házi feladat, és így tuti előveszed és nézegeted, abból pedig rengeteget tanulsz, még hogyha csak fél órára is veszed elő. 😊

A tanfolyam 3 hónapig tartott. Az oktató lendületes, fiatalos volt. A tananyagot a diákok nyelvére lefordítva adta le, ez jelentősen segítette a megértést és a tanulást. A légkör családias volt. A tanfolyam megadta a kellő alapot a nyelvvizsga megszerzésére. Megfelelő mennyiségű gyakorlás után, biztosan sikerül a bizonyítványt megszerezni.

Szerezz nyelvvizsgát családias környezetben, akár 6 hónap alatt, a legjobb tanár segítségével.

Kriszti az órákat mindig türelmesen, jó hangulattal tartotta. A tananyagot érthetően, a saját tempómban haladva tanította. Az időbeosztásban rugalmas, alkalmazkodott az egyedi igényeimhez.

Krisztina személyében egy kedves hölgyet ismertem meg. Érdeklődött hogylétem felől, nem csak a lovári nyelvvel kapcsolatban, hanem az élet többi részén is. Az órai jó hangulatban zajlottak. Szakmailag felkészült, segítőkész, célja, hogy minden tanítványa a lehető legjobban teljesítsen a vizsgán. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Segítségével sikeres komplex vizsgát tettem!

2021.márciusában kezdtem el a lovári nyelvtanfolyamot. Az első bemutató óra után tudtam, hogy jól fogok tudni együtt dolgozni Krisztinával. Közvetlensége nem csak emberileg volt számomra megnyerő, de tanítási módszerében is. Gyakorlatias óráinak köszönhetően, hamar megkedveltem a nyelvet, s vártam, hogy minél többet tanulhassak. A nyelv megértésére törekvő egyszerűséggel adta át tudását. Végig biztos voltam abban, hogy a nyelvtanfolyam után sikeres vizsgát tehetek, hiszen teljes mértékben a komplex nyelvvizsga kritériumaira alapozva, azt szem előtt tartva zajlott az órákon való felkészítés. Segítőkészsége nem korlátozódott csak a nyelvórák idejére, hanem kérdéseinkkel állandóan kereshettük. Az órák jó kedélyű hangulatban teltek, ami szintén hozzájárult a tanulás könnyebbségéhez. Bátran és jó szívvel ajánlom Krisztinát mindenkinek, aki nyelvet akar tanulni, s akinek a diploma megszerzéséhez van szüksége nyelvvizsgára.

4 hónap intenzív online tanfolyam alatt tökéletes felkészítést kaptam. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Elsőre sikerült az írásbeli és a szóbeli vizsgarész is. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. 💗

Türelmes, kedves, rugalmas. Heti 2 alkalommal tanulunk, szépen haladok a cél felé. Aki belőlem ilyet ki tud hozni, az igazán megérdemli a bizalmat!😁

Évekkel ezelőtt ismertem meg Krisztit régebben tanulója voltam most a legjobb barátnőm! 💗nagyon szerettem ahogyan tanított, mert érthetően, türelmesen, kedvesen, maximális tudását átadta mindenkinek!!! Ezért, csak ajánlani tudom!!! 💗

A nulláról indultam, de Kriszti segítségével 5 hónap alatt annyi tudást szereztem, hogy első nekifutásra sikerült a nyelvvizsgám (2017). Más nyelvekhez képest a lovárinak kevesebb a szókincse, talán ezért is volt könnyebb tanulni. A jó hangulatú órák, Kriszti személyisége, a saját tempómban haladás, a rugalmas órabeosztás (otthonról online, csak én, amikor nekem jó 3x egy héten, vagy igény szerint) nagyban hozzá segítettek a sikeres vizsga letételéhez. Szeretném megköszönni itt is Krisztinek az átadott tudást és a lelkiismeretes felkészítést (örök hálám)! 🙏💗😘

Jó szívvel ajánlom minden korosztálynak, Kriszti nagyon türelmes és segítőkész. Életszerű tanagyaggal haladtunk lépésről lépésre. Az órák nagyon jó hangulatban teltek. Biztos vagyok abban ha valaki lelkiismeretesen készül az órákra, első neki futásnak meg van a nyelvvizsgája.

Az egyetemi diplomám miatt volt szükségem egy második nyelvvizsgára. Krisztiben megtaláltam az egyik legsegítőkészebb és legrugalmasabb nyelvtanárt. Kipróbáltam az egyéni és csoportos oktatást is és szívből ajánlom mindenkinek! Kedvessége és szakértelme segített eljutni 4 hónap alatt a sikeres nyelvvizsgához. Vágjatok bele bátran, mert garantált a siker! 😊

Sziasztok! Mindenkinek szeretném ajánlani ezt a nyelvi formát, akinek gyorsan és könnyen elsajátítható nyelvismeretre van szüksége. Az én esetemben a diplomám átvételéhez kellett sürgősen a nyelvvizsga. Ekkor ajánlotta az egyik ismerősöm Krisztit, akit a lovári nyelv kiváló oktatójaként ismertem meg. Az oktatás nagyon kellemes, családi hangulatban telt. A tananyag könnyen emészthető, a siker pedig garantált. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki gyorsan és könnyen szeretne nyelvvizsgához jutni.
